2012. február 1., szerda

02.01 Edzőterem: felsőtest

Tegnap elfelejtettem említeni: valamit most nagyon jól csinálhattam az edzőteremben, mert brutális izomlázam támadt tőle fenéktájt és a combom többféle területén is. Irgalmatlan. És még volt idő, amikor elhittem, hogy nekem már semmitől sincs izomlázam! Jó, hogy erre nem fogadtam. De örülök neki, annak a jele, hogy hatékonyan dolgoztam és szépen fog fejlődni.

Nem tudom, hogy meddig tart ez a nagy edzőterem-láz, valószínűleg futószezonig. Még csak egy hónapja edzek és a vállam nagyon szépen tagolódik, hajszálnyit alakul a hátam is végre, növöget picikét a tricepszem, optikailag megnőtt a mellem, elegánsabb vonalú a combom és szép kerek a fenekem. Majd valamikor fényképezek is megint, hogy archiváljam a változást. Azért nem adom fel, nagyon szeretnék az idén még 5-6 kilót leadni, de ha nem megy sem dőlök a kardomba, mostanra megbarátkoztam a testemmel.
Jahh, hogy az edzőterem: minden a szokásos, a mellet felturbóztam némi női jellegű fekvőtámaszokkal egy triszett részeként, a hátat döntött törzsű evezéssel. Ezzel eljutottam arra a pontra, hogy miközben a karra és a vállra már nem is marad kellő energia és figyelem, így is több, mint másfél órás az edzés. Eldöntöttem, hogy a felsőtestet jövő héttől kétfelé szedve próbálom ki. Más újság nincs, készülök aludni, csak még szétnézek Angelocska és Noémi háza táján, mi újdonság van. Jahh és egy, azaz két nagyon-nagyon jó kis cikket is olvastam:

A diétázás alapjai
Plusz kilók? Szeresd őket!

8 megjegyzés:

  1. Nekem is múltkor végre volt egy új gyakorlattól. Az újítás a kulcs... viszont csak 1 órán át tartott kb. :) Én örülök, hogy nincs izomlázam mert ez nem azt jelenti, hogy nem fogok fejlődni, hanem hogy optimális az izom anyagcsere működés. Bár való igaz, hogy ha én most izmosítani szeretnék, biztosan örülnék, ha izomlázam lenne... :)

    VálaszTörlés
  2. Van már annyi elmélet az izomláz kiváltó okairól, kezdve a hirtelen beáramló tejsavtól a mikrosérülésekig...Én ebben az utóbbiban hiszek, így tehát szerintem jó dolog. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem másfél éve alig van izomlázam és azóta többet fejlődtem, mint előtte valaha. Ezt mivel magyarázod? :)

    VálaszTörlés
  4. Talán csak akkorra elérted azt a szintet, ahol már megvan a kellő állóképesség ahhoz, hogy egy megfelelően inspiráló ingert adhass az izmaidnak. Nahh, ezt jól megaszontam :D Nem tudhatom egyébként, nem végeztem testnevelési főiskolát, nem vagyok orvos, csak imádom az izomlázat. :) Nálam működik az elméletem. Egyébként már nincs láb-combizomlázam. Most a mellem és a tricepszem fáj elsősorban. :)

    VálaszTörlés
  5. Az jó, ha hamar elmúlik. Most nekem is lett a karomban, képzeld, az ugrókötelezéstől :D Durva, mi? :))

    VálaszTörlés
  6. Attól tud :) Alig várom már a tavaszt, hogy én is újra ugrálhassak. Társasházban sajnos oroszrulett: lelő a szomszéd, vagy orrba gyűr érte? :S :) Mit és mennyit ugrálsz? Vagy erről szól a mai bejegyzésed? Mindjárt elolvasom. Jahh, elkészült az új blogom, habár kicsit még kezdeti fázisban van. :)
    Képzeld el a mai élményt: futni indulok és minden egyes lépésnél a mellizmomba belehasít a fájdalom. Elég megdöbbentő élmény volt. Comb- és fenékizomlázzal bezzeg gond nélkül kocorászok. :D

    VálaszTörlés
  7. Milyen fájdalom?
    Hol az új blogod? Megnézem a profilodban.
    Anyukáméknál tudok ugrálni a szobámban, de Kalocsán sajna leverném a lámpát... ott 29 nm-en lakunk, kis orosz lyuk :)

    VálaszTörlés
  8. Izomláz. Kicsit felturbóztam a felsőtest-edzést is :P :D

    VálaszTörlés