Tudom-tudom, mára pihi volt betervezve, de csak esetlegesen... és hát 8 után már itthon voltam.
Felmentünk Pestiába, temettünk, búcsúztattunk, degeszre bekajáltunk, családi kapcsolatokat ápoltunk, hazaautóztunk, mamalátogattunk, anyalátogattam, beszámolóztam és itthon, te édes! Röpke 12 óra hossza... aztán átgondoltam, hogy most talán jól esne futni, hosszan szemléltem a kedvenc idézetet: "The hardest step for a runner is the first one out of the front door.", ezután átgondoltam, hogy mennyire jól ment a futás és hogy élveztem, mikor majd minden este indultam ki és csak 5-10 kilométereket. Rádöbbentem, hogy túlgörcsölöm ezt a dolgot és elvesztem benne az összes örömöt, annyira teljesítményt akarok... és közben a teljesítmény romlik. Lazán indítottam és közben picit belehúztam, így lett olyan 47-48 perc alatt 9 kilométer. A végére már sprintet nyomtam, így nem voltam képes még egy kilométert ráhúzni a kerek szám kedvéért. Ha kilenc, hát kilenc, teljesen jó. Főleg pihenőnapon. Az örömöt még nem találtam meg, de alakul, már jó ösvényen járok...
Amikor elkezdesz készülődni, öltözni, cipőt húzni....akkor már teljesen jó úton vagy!:-)Aztán majd az öröm is Hozzád csapódik! (tudom, hogy szomorú hangulatban ez elég nehéz)
VálaszTörlés