Egyenlőre még nem estem túl a napi tortúrámon, csak az adta az apropót az írásra, hogy nagy lelkesedéssel töltött el az ünnepek miatt jócskán megemelkedett testsúlyom gyors csökkenése. A tegnapi napon még sonkát és sütikét is ettem, csak már jóval kevesebbet, mint az előző napokon, mégis ma 60 kerek kilóval ébredtem. Nagyon megörültem, úgy tűnik igaz, hogy rendszeres mozgás hatására a szervezeted a racionálisnál sokkal gyorsabb reakciókra is képes, csak hogy megőrizhesse az általa megkedvelt testsúlyt. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre örülök.
Éjszakára dolgoztam, negyed háromkor ébredtem elég pihenten, jó kedvvel. Futni készültem ugyebár négyre, de meglepő módon a futótárs fél négykor lemondta a programot. Úgy döntöttem, nem foglalkozom vele tovább, egyszerűen nem lehet rá számítani és ez tök bosszantó. Így most én sem indultam el, de nagyon tervezem, hogy legalább egy kicsit leugrom a stadiba és aztán benézek az edzőbe. Ez a terv, de hogy aztán mi lesz belőle??? Mindenesetre szép napom van, pihentnek érzem magam, eddig csupa apró, de szívmelengető történt (kivéve a futótársat) és ráadásul végre azt eszem, amit a szervezetem szeret. Eddig zabkása és töltött káposzta csúszott le (ami még mindig light gyártmány by anyu). És hogy az életem egyre jobb és jobb legyen, eldöntöttem, hogy mostantól sokkal kevesebbet fogok az interneten lógni és az így felszabadult időt tanulásra és lakásszépítésre, családlátogatásra, sétákra fordítom.
Eddig a kevesebb netezés nem látszik, de az edzőtermet már megjártam. A futást nem ejtettem meg. Francba. Lusta vagyok. Edzőben váll-has napot tartottam, kicsit lightosabb az átlagosnál, de jól esett. Ma szerencsére lekéstem a csúcsidőt és nem volt ott egyik kedvencem sem, így zavartalanul végezhettem a dolgom, nem kellett tetriszezni és nem pletykáltam el az időt. Indulás előtt lecsúszott 3 műzlicsoki, azt sem szabad itthon tartanom, úgy látszik. A heti melóba szánt adagot a szekrényben fogom tartani ott, így biztosan nem eszem meg egyetlen délután alatt itthon. Egyenlőre ennyi, szerintem már csak holnap kerülök elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése