2012. április 3., kedd

04.03 luuuuusta lábnap, de brutál

Lehetséges, hogy most már a kimerültség szélén táncolok lábügyben, vagy a kis alternatív gyakorlataim nagyon bevállalósak, nem tudom. Mindenesetre egy edzésen iundössze négy féle gyakorlat szégyen, ami pedig a még nagyobb, ha az a négy ki is üt, de teljesen.



Elsőként, mint mindig, guggoltam. 2*15 üres rúd (14kg), 1*15 34kg, 1*12 44kg, 1*12 49kg, 1*12(10?) 54kg, 1*3 64kg és ez volt a végkimerülés. Ezek után elégedetten vonultam a lábfeszítőre, amin a szokásos 4*15-t nyomtam 35kg-val, kicsit már uncsi, ezen mindenképpen dolgoznom kell. Belekezdtem 14kg-val a lábhajlítóba, de ismét nyúzni kezdte a bokámat hátul, így veszni hagytam a projektet két kör után(1*12, 1*15). Megpróbálkoztam a merevlábassal is, de a lábszáramon elől van egy kis húzódás, amit nagyon bizgerál, így hagytam a dolgot megint hátnapra. Végül pallón egylábas guggolásoknál kötöttem ki, lábanként 15, szerintem 3 kör ment belőle, ezt váltottam 4*25 lépésnyi sétáló kitöréssel, amihez 20kg kézisúlyt cipeltem. Ennyi lett volna az edzés, a végére a fenekem rendesen beállt, így nem volt teljesen hiába, de azért a tudat, hogy csak ennyit végeztem, nem valami kellemes. A társaság és a téma (hegyi futás, teljesítménytúrák) az volt. Holnap is készülök, mondjuk egy kellemes kis (brutális) hátedzés nem lenne rossz... és egy futás is kellene már... ma nem megy, alig bírtam hazajönni, úgy remegett a lábam... sok még a terv a hétre, de holnap már megy vissza a pár, több sportidőm lesz.

3 megjegyzés:

  1. Basszameg mindenkit elfelejtettem nevezni a blogversenybe, akit akartam, úgy ég a pofámról a bőr! Most megyek kuncsorogni Noémihez, hátha még lehet valamit tenni az ügy érdekében :((((

    VálaszTörlés
  2. na, nem is jöttél kuncsorogni. Még kitehetem, ha küldesz nevezést és ki tudom tenni az indoklást :D

    VálaszTörlés
  3. nem, mert láttam, hogy módosíthatatlan szavazólapot tettél ki :( megírom munka után

    VálaszTörlés