2013. július 25., csütörtök

07.25 10perc burpi, vásárlás, futás, rájátszás

Mindjárt indulok a strandra és este héttől csigatetű 10 kilométeres futás. Aztán lépcsőzés, edzegetés a terv a stadionban, mivel imádom csinálni. Próbálok majd valami újat is kitalálni, nehogy túlságosan beleszokjak a rutinba.
Mindenesetre most a strand előtt lenyomtam egy rövidke edzést. 10 perc crossfit-stílusú burpi. Tök büszke voltam magamra, míg azt nem olvastam valamelyik crossfites oldalon, hogy 10 perc fölött 100 burpi szánalmas. Rá kellett döbbennem, hogy a duracell nyuszik között éppen csak, hogy ütöm a szintet. Na mindegy, azért jó érzés. Irány a strand! Lesz ez még sokkal, de sokkal jobb is. Legközelebb hagyományos fekvőkkel csinálom.

Nahh, mire mentünk volna a strandra, megérkeztek a felhők és pár csepp eső is, így inkább vásárolgattunk anyuval egy jót. A szerzeményem egy dögös új ruci és egy bikini. Közben anyunál bekajáltam gombás-répás spagettiből, nasiztam, jégkrémeztem is, szóval belecsaptam a lecsóba.
Spagettipocakos-újbikinis fotó
És mindjárt indulok futni.

Voltam, futottam 11,1 halál lazát az ismerőssel, megint olyan hetes körüli tempóban zökögtünk. Hogy így mi értelme? Nem tudom. Talán csak hogy futok. :) Aztán a stadionban rányomtam egy zúzósabb, 4:27-es kilométert, ez jól kifullasztott, jól esett. Vízszünet, 5 húzó, 8 lábemelés 2 körben, aztán egy tabata zárásképpen: Második lépcsőfokra felugrálás derékszögű guggolásba. Ezt még nem próbáltam eddig, de beveszem a repertoárba, mert nagyon szépen felforralta a combizmaimat, ez egy olyan dolog, ami mostanában már nagyon hiányzott.

1 megjegyzés: