04.22 rétfutós, kislépcsőzős, vacakolós

Így néz ki a rét, ahol néha futok. Körös-körül dombok, ez meg egy csendes, nyugodt, szelíd völgy, a domboldalban legelésző tehenekkel, virágzó fákkal, bokrokkal, csivitelő madarakkal, egyszóval tiszta mámor a természetkedvelő számára, plusz nem utolsó sorban a fordító egy faluban van, mégpedig a közkútnál. Hogy az a hideg víz milyen jól tud ilyenkor esni!!!

Tegnap még úgy volt, hogy ma mindenképpen pihenek már, mert nem megy a futás, fáradt vagyok, maximum a terembe jutok le, egy vállazásra, hátazásra igencsak lenne igény. Aztán délelőtt a párom zaklatott, hogy csináljuk meg megint a tabatás fekvőtámasz-kihívást, mert ő azt élvezi, így beadtam a derekam. 

Az eredmények: múltkori: 18, 13, 10, 6, 6, 6, 4, 6, 

                        mai      : 19, 14, 10, 6, 5, 6, 5, 5,

Összességében egy hajszálnyit javítottam.

Ezután nyugodtan fetrengtem, míg bele nem kezdtem Murakami Haruki: Miről beszélek amikor futásról beszélek című könyvébe. Olvastam-olvastam, aztán egyszer csak fészkelődni kezdtem és irány kifelé... Mellesleg: érdekes könyv.

Úgy intéztem, hogy a 10 kilométerem a stadionban végződjön, csodás időt kaptam és kivételesen a rádióban is nagyon jól összerakták a hallgatni valót, így végigküzdöttem a távot, pedig kínlódtam rendesen. A stadionban megint páros lábbal ugráltam lépcsőre tízszer, kettesével páros lábbal tízszer, kicsit bohóckodtam a rudakkal, de nagyon sok kint a kamasz és nagyon idegesítő a vihogásuk, így talonban tettem a rudazós játékokat és haza indultam, mivel a párom készült vissza. Nagyjából ennyi lett a mai sportprogram.

játszós közben elcsípve