2012. január 7., szombat

01.07 BR active rest day - konditerem

Kezdtem aggódni, hogy úgy jár le a kondibérletem, hogy még egyszer sem használtam, így ma lesétáltam edzeni. Az edzés jól esett, feldobott. Kezdtem 15 percnyi kocogással a futópadon, hegyi terepen, 11-12km/h-val. Jól kifullasztott, nem tudom, hogy mi lesz, ha egyszer végre futni is kijutok. Ezután eldöntöttem, hogy elsősorban lábnapot tartok, mivel a vállam sajgós. Jött a lábfeszítő, lábhajlító, lábtoló, combközelítő, combtávolító, guggolások, kitörések, vádli lábtoló-géppel és féllábon kézisúllyal, néha-néha egy kis tricepsz, bicepsz, hát és mell, de tényleg csak picike.
Kezdem unni egyébként, hogy csak úgy ötletszerűen, örömömben edzek. Ez volt a harmadik alkalmam lent, de egy hete már nem jártam ott, így megint annyira boldog voltam, hogy ott lehetek, hogy túl sok mindent és túl ötletszerűen csináltam. Hétfő délelőttre van időpontom, addigra kikeresem a számomra is szimpatikus, kezdőknek való edzéstervet és belevágok. Főleg, mivel az edzőtermi csibék kikészítenek, teljesen őrültnek néznek a nagy súlyokkal, ők kardiózni szeretnek elsősorban, aztán egy kicsit átrmozgatni magukat maximum öt kilóval. Ha lejár a bérletem, átigazolok egy komolyabb műintézménybe, ahova olyan emberek járnak, akiktől tudok tanulni és akik komolyan vehetőek, mert ez... hát kabaré, na! A lány, akivel beszéltem, állítása szerint hat éve edz, majd minden nap lent van a teremben kb. 2-3 órát. Minden végtagja puha és picit löttyedt és néha sírva fakadok, mikor látom, hogy mindjárt fejbe csapja magát a súlyzóval... ennyi időráfordítással már  nem így kellene kinéznie... na jó, nem szidni másokat, hanem ráerősíteni a saját vonalra. Most ennyi voltam. Másfél óra edzés és kb. 6km különféle tempóban megtett séta a napi egyenleg. Holnap BR 5. nappal folytatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése