2011. június 29., szerda

06.29 végre-végre napirend, tornára is jutott bőven

Igen, napi beosztást írtam. Tudom, ez manapság nem menő, sőt béna, mint egy kedves ismerősöm rámutatott, de sajnos csak így vagyok képes tisztességesen beosztani az időmet és számon tartani, hogy mit kell csinálnom a közeljövőben. Ma eddig minden nagyszerűen megy, így mikor fél 2kor dolgozni megyek, nem kell furdaltatni magam a bűntudattal, hogy mit nem tettem meg megint. Egyébként ennek a dolognak a testformálás szemszögéből két óriási előnye is van, de inkább három:
1. Valóban, mint a címben is leírtam, bőséggel jut idő a tornára, nem kell mindig a legrövidebbet megpályázni.
2. Mivel jól elfoglalt vagyok egész nap, így van jobb dolgom is, mint zabálni. Eddig a mai napon egyetlen marék szotyitól eltekintve nem nasiztam. Nagyszerű!
3. Végül, de nem utolsósorban, könnyebb az ételkiválasztás is, ha előre meg van tervezve a menü. Nem megy vele az idő és akár előre is el tudom készíteni.
Tornára hagytam egy órát, az Insanity: Cardio Power & Resistance került sorra. Nagyszerű volt, százszor is elátkoztam, ömlött rólam a víz, majdnem belehaltam, egyszóval csodálatos. Most következik a fürdő-kényeztetős órám, így van időm szusszanni, mire kijövök a kádból, újjjászületek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése