2012. szeptember 22., szombat

09.22 Nagy futás, nagy csalódás - TISZAKESZI MARATON

A mai napon futóversenyre mentünk. Elég jól kezdődött a dolog és jól is folytatódott, mert 1:39:10-et futottam, ami új személyes rekordom és egyúttal női pályacsúcs, plusz elég lett volna a női első helyre is.
Csakhogy.
Mivel úgy vélték, hogy négy női induló nekik kevés a díjazáshoz, ezért egybevontak minket a férfiakkal. Ilyet én még nem is hallottam! Ami ennyit jelentett, hogy a női helyezetteket még csak ki sem hívták külön, hogy dobogóra állítsák, mivel abszolútban csak az ötödik helyig vittem. Irgalmatlan csalódás volt. Nagyon kedves versenyzőtársak próbáltak segíteni és tenni valamit az igazságtalanság ellen, de a szervezők felhozták Lubics Szilvit, aki Ultra Balatont nyert a férfiak ellenében, így tehát nyugodtan futhat egy kategóriában a két nem. Ezzel előttem teljesen lemosták magukat, többé biztos, hogy még a környékre sem megyek. Nem a serleg, vagy érem hiányzott, hanem az esett nagyon zokon, hogy ki sem hívtak minket. Pedig tudom, hogy nagyon nagyot futottam, sok pasit is lefutottam és mégis kevés volt. Ha lesznek képek, akkor majd teszek fel és nagyon büszke vagyok az időmre, de máskülönben no comment. A versenytársak és az idő viszont csodás volt és a táj is szép. És megint volt alkalmam megcsodálni Bogár Jani futását, célba érkezését. Ez a része élmény volt.

Új infó: Valaki valami módon szervezett nekem egy különdíjat (vagy kettőt, ez nem teljesen világos), így postán kapok egy kupát. Valószínűleg a sporttársak intézték, ami hihetetlenül kedves tőlük. Persze ott a de... :)

4 megjegyzés:

  1. Gratula mégegyszer!!! És megérdemelted volna, hogy a dobogóra állj!

    VálaszTörlés
  2. Veroca, ezek IDIÓTÁK!!!!

    NAGYON GRATULÁLOK!!!!!

    Eszméletlen idő, atyaúristen!!!
    Futkározik a hideg rajtam!!!
    Lubics Szilvi...ha a helyében lettem volna, tuti nem indulok egy olyan versenyen, ahol 4 női induló van, nem akarom túlmagyarázni, inkább csak érzem, hogy a helyében ennek a győzelem kicsit keserű lenne.

    Nálam Te győztél!!!!

    VálaszTörlés
  3. Bocs, a végét össze-vissza fogalmaztam, mert nem tudtam szavakba önteni, amit gondolok.
    Szóval a helyében nekem keserű lenne ez a győzelem.

    VálaszTörlés
  4. Jajjjj, szerintem rosszul értetted, amit írtam...vagy rosszul írtam, amit írtam... nem volt ott a Lubics Szilvi most... ő csak a hivatkozási alap volt arra, hogy nyugodtan össze lehet a két nemet vonni egy értékelési kategóriába, merthogy a Szilvi is meg tud nyerni abszolutban egy versenyt...dehát a Szilvi egy csodalény és nem hivatkozási alap... a férfi és női sportteljesítmény nem összehasonlítható :)

    VálaszTörlés