2012. szeptember 10., hétfő

09.09 NIKE FÉLMARATON

Nagyszerű nap volt, csodásan érzem magam és így, egy nap távlatzából még jobban. Korán és kevés alvás után ébredtem, puffadtan, nyűgösen, de versenyre készen. Kilenckor rajtolt a mezőny, én a csapatunk két férfi tagja mellé szegődtem, gondoltam, majd szépen lemaradok a lufisokhoz.
Az elején nagyon szenvedtem, hét kilométer után le akartam maradni, de valahogy megembereltem magam. 10 km környékén kezdtem éledezni, akkor kellett volna kilőni és belehúzni, de továbbra is az ismerősökkel maradtam egészen addig, amíg a lufisok utól nem értek, akkor úgy döntöttem, hogy na ezt azért már nem engedhetem! - és rájuk tapadtam egy kis időre, aztán hamarosan rájöttem, hogy még simán le tudom hagyni őket. Nagyjából az elején 4:50-et futottunk kilométerenként, aztán már 5 perces kilométereket, így nagyjából az időm végig úgy nézett ki, hogy 5*aktuális km -1 perc. A pesti rakparton, 14 km után hagytam ott az ismerősöket és 15 körül a lufisokat. Egy darabig még igyekeztem egyenletes tempót futni, aztán 17 környékén megnyomtam picit. Kiderült, hogy már jó ideje futhattam volna 4:40-et, mert elég könnyen ment, csak egy kicsit gyorsult tőle a lélegzetem. A végére így javítottam az időmön egy percet, de így már nem volt lehetőségem 1:40 köré tornázni a végeredményt. A nagy hajrában a legvégén brutálisan elfáradtam, kifulladtam, ott már nem tudtam volna gyorsítani, de nem is ott kellett volna igazából. NETTÓ IDŐ: 1:43:29, 98. nőként és kategóriámban 21.-ként érkeztem be. Csodásan érzem magam, de kissé elégedetlen vagyok az eredményemmel, ami a legtökéletesebb motiváció. És persze megint megkaptam ismerősöktől, hogy rá kellene hajtanom a futásra és simán menne az 1:30 is. Jövőre meglátjuk, tavaly óta végülis 25 percet javítottam, ha csak feleződne a fejlődés, máris teljesen elégedett lennék. Hát ennyi az élménybeszámoló, tudom, kissé szárazra sikeredett a percekkel és kilométerekkel, tehát végül hozzátenném, hogy isteni volt a hangulat, csodás a rakpart, elvarázsolt az országház, magával ragadott a tömeg, még a rakpart bűze sem tudta elvenni a kedvem. Még sok ilyen versenyt kérek szépen ide nekem!!!!! :)

A képen ott futok közvetlen a négyes tábla mellett:



4 megjegyzés: