2012. március 16., péntek

03.16 lehetetlen diéta és lábedzés

Ünnepnapi szalonnasütésre vonultunk a barátokkal, majd mindenféle nasi következett, egyszóval adtunk az élvezeteknek. Tudom, hogy a diétát nem érdemes tízpercenként megszegni, de annyira ritkán bulizunk egy jóízűt, hogy tényleg nem akartam ünneprontó lenni. Diétázok még eleget életemben.
Mikor hazaértünk, nem engedett nyugodni a bűntudat, persze. Oké, rendben, egy-egy traktát kompenzál a szervezet, feltéve, hogy a rendes mozgásadagját megkapja. Addig-addig tűnődtem, míg kaptam a cuccom és levágtattam a terembe lábedzésre.
Nem vittem túlzásba a gyakorlatok számát, inkább a szép kivitelezésbe, sorozatszámokba fektettem energiát. Még ismerkedem a teremmel, az emberekkel, felszereléssel, itt még nincs kész repertoár.
Mindenesetre guggoltam, majd álló vádliztam gépen, lábfeszítő (mindenképpen emelnem kell legközelebb 5 kilót a 25-ön, mert már meg sem kottyan lassan, gond nélkül bírom), lábhajlító, merevlábas, belekaptam az ülő vádliba, de abbamaradt, majd bolgár guggolást csináltam 20 kilós kézisúlyzókkal. És ennyi. Jól elfáradtam, elég volt. Mostanában szépen fejlődik a lábhajlítóm, ennek őszintén örülök. Ja és alig bírtam kitántorogni a teremből, úgyhogy valamit jól csináltam. Töprengtem, hogy le kéne még menni ma futni, de kétlem, hogy bírnék járni. Akkor meg futni hogy???  Majd holnap, elvileg a hétre már csak 10 kilométer futásom hiányzik és ennyi.

A múltkoriban én is méretkeztem diétakezdés előtt, Angelocskának összehasonlításul íme az adatok (én jóval alacsonyabb és masszívabb vagyok):
magasság: 163.5cm
súly: 59-61kg
kar: 26
has a legkeskenyebb részen:64
has köldöknél: 73
csípő: 94
comb felül: 55
comb középen: 51
vádli: 36
mell: 82
közvetlen mell alatt: 77

4 megjegyzés:

  1. Igen, a képek alapján is masszívabb vagy, én ha kiizmosodom is végül vékony maradok (múltkor azért találtam egy erős képet, hehe...). Engem megint kezdenek piszkálni, minek edzek, ha vékony vagyok. Az embereknek nem jut el a tudatáig, hogy ez nem mindig csak az alakról szól. Na de persze arról is, de úgy 70 %-ban egyáltalán nem arról.
    Jó futást holnap :) Nálunk szerencsére tűzzel-vassal irtják a cukrot és zsírt :) anyám ilyen :) ezért jó itthon, elég kizárt, hogy túletetnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én alapból nem csak masszív, hanem egyenesen kövér lennék, így nem is tudom, hogy milyen vagyok tényleg lediétázva. Középsuliban voltam pár hónapig 50 kiló, de nem hagyott bennem tartós nyomot a dolog. Azon szerencsések közé tartozom egyébként, akik szeretik az alkatukat, ha figyelek rá, akkor a hagyományos, jó kis férfinyál-csorgató homokóra, ráadásul percek alatt szedem rá az izmot.
      Az én anyukám sem azt a hagyományos magyar konyhát viszi hál istennek, de nekem még ez is sok a jóból. Tegnap bepogácsáztam nála, itthon spenótos tésztával kényeztettem a párt, előtte szalonnasütés, sehogyse jó ez ilyenkor.
      Azt is nehezen fogják fel az emberek, hogy attól, hogy valaki vékony, még akarhat formásodni, csinosodni, alakformálni, netán vékony is maradni. Nálam a súlyzós edzés az nagyrészt az alakért, kondícióért van, habár szeretem, de a futás az, amit akkor is csinálnék, ha nem kellene, nekem az a szerelem, a szabadság, öröm.
      Mondtam a páromnak, ha jövő vasárnap Debrecenben 1:56-nál rosszabbat futok, nem jövök haza, mert felkötöm magam az első fára :P Kíváncsi leszek az eredményre, tavaly ősszel Miskolcon 1:56 lett a félmaratonom, de azóta rengeteget edzettem.

      Törlés
  2. Eh, miket beszélsz :) kétlem, hogy rosszabbat futnál... ennyi gyakorlással a hátad mögött!

    VálaszTörlés
  3. Bízom benne...drága a kötél :P

    VálaszTörlés