2012. március 22., csütörtök

03.22 edzőtermi mell-kar

Későn keltem, négy körül, így kicsit borult a programom ismét. Fél hat körül sikerült lejutnom a terembe, ahol egy nagyon jót edzettem, alig bírtam a kezem felemelni, mikor eljöttem. Fekve nyomtam, tárogattam, pullover, 45 fokos mellről nyomás, majd állva bicepsz francia rúddal, tolódzkodási gyakorlatok, scott-pados bicepsz (azt hiszem) és tricepsz csigán. Ennyi volt a műsor, még rám fért volna egy tricepsz gyakorlat, mondjuk homlokról nyomás, vagy fej felett tricepsznyújtás, de már tényleg nagyon megkínoztam és alig bírtam felemelni a karomat. Közben ráadásul agyba-főbe dícsértek, ami egyrészt borzasztóan jól esett, másrészt viszont szörnyen zavarba hozott. Jó dolog egyke lánynak lenni. Most jócskán van motivációm, túlszárnyalni saját magam. Mondtam én, hogy szeretem ezt az új termet. Nagyon tervezem, hogy még futni megyek, csak utálok belefutni a munkatársaimba, mikor azért nem megyek dolgozni, mert reggel suli. De belehalok, ha nem mehetek ki. Hiába az izomfáradtság, ha még mindig tele vagyok energiával. Ha csak öt kilométer, akkor annyi, de muszáj futnom. Lehet, hogy csak öt lesz most, de reggel kimegyek suli előtt. Csak bírjak felkelni.

Tízet futottam, erről hosszan cikkeztem, majd lefagyott a Chrome és úszott az egész. Így tehát röviden: 10 km, 59:55 alatt nagyon lazán, benne 200lépcső és emelkedők + két orrfújás-szünet. Persze beleszaladtam a munkatársakba, ezt utálom, mindenki ezzel lesz elfoglalva, uncsi. A futás most nagyon jól esett, kellemesen elfáradtam. A héten még szeretnék a versenyen kívül 14 kilométert megtenni, de nem tudom, hogy tudnám belepréselni az időmbe, így majd meglátom. Holnapra a teljes napos suli mellett csak hasizom-edzés volt a terv. Fáradt vagyok, de boldog, eszek, zuhanyzok és alszok, mert négykor kelni kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése