2012. március 12., hétfő

03.12 futás

A mai napra futást terveztem be, nem lehet minden nap edzőterembe menni. Terveztem én, csak borzasztó, hogy mennyire nem esik jól elindulni. Most kell minden erőmet összeszednem, hogy egyáltalán elhagyjam a lakást. Kérdést, hogy nagyon lusta vagyok ma, vagy a szervezetem kéri a rendes időnkénti pihenését. Több, mint két hete nem volt pihenőnapom, de igazából nem hinném, hogy ez a gond. Álmos is vagyok és a kis lelkivilágom is padlón van. Gyanítom, valami nyavalyás front lehet a dolog mögött, már harmadik napja lézengek abszolút depiben. Már feltöltöttem az mp3-ban az aksikat, mindjárt indulok, aztán majd kiderül, hogy mi a gond. A terv 10 kilométer, de ha nagyon nem esik jól, beérem 5-tel. Az alá nem szeretnék menni. Ha esetleg 5-10 között alakulnak a dolgok, akkor egy hasblokkot még ma beiktatok, azt hiszem. Aztán pakolászok és már itt is az éjszaka.

Megtörtént a nagy menet. 10/10.5km körül futottam, 59 perc körül alakult az időm és nagyon nem vagyok elégedett. Azt hiszem, be kell majd valamikor iktatnom a gyorsítókat, mert egyre lassulok. Fáj is hol itt, hol ott, de nagy örömömre most nem a lábszáré volt a főszerep. Maradt a hétre 30 km, azzal meg csak elboldogulok valahogy. Nem esett túl jól ez a mai, de megcsináltam, az a lényeg. És a kedvenc motivációs képem nagyon nagy segítség volt az elindulásban. Tudod, ez: The hardest step for a runner is the first one out of the front door.
De nagyon bejönnek ezek az asics reklámok is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése