2012. július 27., péntek

07.27 hát-karedzés

Ez a nap megint úgy elszaladt, hogy észre sem vettem. Reggel 7-kor lefeküdtem aludni, 2 előtt keltem, 3-ra mentem edzeni és kb. 5-ig tartott, habár már megint nagy pletyópartit csaptunk, csak azért.
Valójában nem pletykálunk olyankor, hanem beszélgetünk, ismerkedünk, szóval jó ez a dolog, csak nagyon megnyújtja az edzést. Ami egyébként ma egy hát-kar lett. Még kezdő vagyok az ilyen szisztematikájú edzésben, különben szuperszetteztem volna a kar közben, de ez valahogy most fel sem merült bennem, már a bicepsz közepén jártam, amikor megkérdezték, hogy mért nem úgy csinálom. Hátra a szokásos széles evezés, fűrészelés, húzódzkodási gyakorlat és mellhez húzás négyes jött, a hipernyújtást pihentetem, talán majd itthon, vagy máskor, úgy gondoltam, hogy a merev lábassal már ápoltam a mélyhátizmokat, de valahogy muszáj spórolnom az idővel. Bicepsz rúddal és egykezessel forgatva, tricepszre egy kis ez, egy kis az és kész is voltam. Nagyon elfáradtam és remeg még most is a karom, kicsit gyenge is voltam, de szerintem erről a négy éjszakás a hátam mögött is tehet. Na mostanra ennyi, készülök még enni és aludni, mert este megint megyek dolgozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése