2013. február 28., csütörtök

02.28 laza lábazós

Leténferegtem a terembe, persze szokás szerint túl későn. Bemelegítettem a szokásos 30 guggolást csak rúddal és már kezdtem is 15-öt 50 kilóval.
12-t 55-tel, 10-et 60-al, 8-t 65-tel, és akkor 70-nél kicsit elszúrtam a dolgot, a másodiknál nekiütődött a rúd a keretnek, ettől eltántorodtam, nem volt egyáltalán veszélyes a szitu, csak rá kellett engednem a súlyt a keretre és aztán már valahogy nem akaródzott a folytatás. Kiegyeztem magamban ennyiben mára és kezdtem a fezsítő-hajlító 4*8-8-as szuperszettet. És ennyi időm volt ma, de szerintem azért egész szépen megdolgoztam a combjaimat, így beletörődtem. Emiatt már így sem maradt időm az ebédre, így ma szénhidrátban fürödtem éhségből kifolyólag, így a vacsi lett a nap fénypontja. Már hevítettem az olajat, de aztán lekapcsoltam és csak párolt zöldséget készítettem fetával összekeverve és ubisalival kísérve. Szerintem repeta lesz ebből, mert még éhes vagyok, de ebből nem is baj. :)

4 megjegyzés:

  1. Én eddig azt hittem, hogy szabadon guggolsz, de ez Smith keret? Vagy hová ütődött az a rúd? /Smith keretben nem tud ütődni, csak furán hangzik, nem tudom elképzelni a szitut/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabadon guggolok. Csak van egy fémkeret, olyan combközép magasságában.

      Törlés
  2. Akkor jó mélyre tudsz guggolni ekkora súlyokkal, ami szép! Nálam valahogy a vízszintes megy, sohasem voltam oda ezért a gyakorlatért, a hatását sem nagyon éreztem, de egylábasok óta szerencsére nem is nagyon kell törődnöm vele. Bár, itt van 10 percre gyalog egy tök jó terem, ha megyek felhúzni, akkor már guggolok is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én teljes mértékben hiszek a guggolás abszolút alapgyakorlat voltában. Többnyire próbálok jó mélyre menni, mert a vízszintes alatti rész szépen dolgoztat popóra, teljesen másképpen hat úgy. Akkor megyek csak vízszintesig, ha nagyon nagy súllyal próbálkozom és biztos vagyok benne, hogy nem tudnék vele feljönni (és persze nincs segítség, hogy leszedje rólam baj esetén). Imádom ezt a gyakorlatot, az abszolút kedvenc. Tény, hogy nekem nem is mennek az egylábasok, de nem is szakadok meg a nagy gyakorlásukban, mert a guggolás a nagy szerelem.

      Törlés