2011. október 4., kedd

10.02 SPAR MARATON STAFÉTA VÁLTÓ

Igen-igen-igen, nagyon-nagyon élveztem. Lefutottam a magam kis félmaratonját és irígykedtem a "nagyokra", akik már maratont futhattak. Jövőre én is azt fogok. És ha nagy leszek, csakis maratonfutó leszek. Nagyon szép időnk volt, tök kellemes táv, sok látnivaló. Én megcsináltam a magam kis kálváriáját, de saját káromból már csak tanulok, többet nem lesz ilyen. Olyan okos voltam, aohgy az a nagykönyvben meg van írva. Rajt előtt egy-két órával telezabáltam magam a kóstolós sátraknál, mindenből egy kicsit, ez milyen, az milyen, nagyon élveztem, aztán a versenyen már nem annyira, mikor rámtört a futhatnék...csak nem a célba, ugye... és véletlenül sem volt nálam zsebkendő, pedig egyébként mindig van. Ez nagyon sokat rontott a verseny élvezeti értékén és a tempómon is sajnos, mert akárhányszor begyorsítottam volna, abban a pillanatban rámtört, így kénytelen voltam visszalassítani. A másik kellemetlen pont a tesztercipő volt, sajnos elfelejtettem, hogy melyik csodacipőt vittem, majd ránézek valahol, biztos, hogy felismerem, mert meggyilkolt. Sajnos rám igaz az:  "Idegen lábbelit márpedig versenyen ne teszteljél, lányom!"-íratlan parancsolat. Nagyon nyomta a lábamat, csinált nekem jó pár vízhólyagot, de legalább elterelte a figyelmem. Most egyenlőre ennyi az élménybeszámolóról. Sajnos csak 187.-ek lettünk (azt hiszem), mert akit váltottam, egy olajozott tetűvel is vetekedhetett sebességben. Aztán mi, többiek már hiába tettünk meg mindent. Nem baj, így is szép volt. A családom másik fele, azaz az anyám és az öcsém viszont 15.-ek lettek, ami marhára bosszantó. Családi váltóban csodás eredményt értünk volna el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése