Hát igen, szabadnapom volt, így kora délután a nyakamba vettem a várost. Meglátogattam a nagyit, ahol 1200-at ugráltam kötéllel, magas térdemeléssel. Nem esett túl jól, bár ahogy észrevettem eddig, nagyfutás utáni nap általában elég gyenge vagyok. Elindultam haza, de elakadtam egy bevásárlóközpontnál, lőttem egy új, magassarkú papucsot, ha már szenvedek a testemért, legalább hadd mutogassam a szenvedés mértékéhez méltón. Beugrottam anyuhoz, ott ért a jó hír, hogy életem első félmaratonját nem egészen egy hónap múlva futom, méghozzá egyből a Nike-ot. Örülök neki egyébként nagyon és szörnyen izgatott is vagyok, de persze máris megteltem kétséggel. Az aggaszt, hogy ki ne csússzak a szintidőből, mert az szörnyen ciki lenne. És ahogy elnéztem, már bőven nincs időm felkészülni. Meglehetősen rettegek.
Olyan későn értem haza, hogy futni már nem indultam el, pedig kerülgetett a kísértés. Ezzel szemben Alexandra: Egyensúlyban önmagaddal című remeklése ismét jó szolgálatot tett, átmozgatott ahogy azt kell, bár megint nem esett túl jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése