Kora délután sétálni kellett. Eredetileg csak a mama-haza táv lett betervezve oda-vissza, azaz a szokásos 6 kilométer, de aztán mama beteg és nyűgös volt, így (más választásom nem lévén) önként jelentkeztem, hogy elmegyek gyógyszerért. Ez újabb két kilométert jelentett, aztán meg ugrálókötelezni kellett, ha már beterveztem. 1000 magas térdemeléses nyalánksággal tettem boldoggá magam, aztán a hazaséta örömeivel. Addigra már szét akartam peregni minden másodpercben, annyira betett mindez a tegnapi hosszúfuti után. Hazatérve a szomszéd gyerkőcök már az erkélyen ugrálva vártak, hogy hát ők jönnének át játszani. Nem volt mese, összeszedtem magam és még fél órát kitartottam, roppant hősiesen. Annyira összelapátoltam magam, hogy távozásuk és az azt követő lakoma (lakomák??!) után tornába kezdtem. Béres Alexandra: Egyensúlyban önmagaddal című remekműve csodás munkát végzett, elérte, hogy ma is sikerült nyűgből élvezetté változtatni a mozgást. Köszi Alexandra, ez most nagyon kellett.
A nap tanulsága: Brutál futás utáni nap talán ne futással, sétával próbálj regenerálódni, megteszi a pilates, nyújtás, konditorna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése