Megígértem Manyinak, hogy elmegyünk ma futni együtt, de közben megbeszéltem egy másik lánnyal is, hogy elkísérem Bélapátfalvára egy jó kis terepfutásra. Végül Manyival futottunk egy lassú, városi tízet, végigcsacsogtuk az utat, kellemesen bemelegedtem. Aztán jött Mariann és Bélapátra repített, hogy nekivágjunk a domboknak.
Mindig bajban vagyok azzal, hoy domb/hegy/mifene, de mivel itt komolyabb hegyek nem igazán vannak, így az összes kifejezés ugyanazt jelenti. Szóval kocogtunk felfelé, trécseltünk és közben jól elkavarodtunk, így láttam egy vaddisznót két kis malaccal, morgott, majd rémülten elinalt. Majd csörtettünk embernemjárta erdei ösvényen, míg csak a sziklafal tövébe nem értünk, ahol teljesen világossá vált, hogy nem erre kellett volna mennünk. Ha már ott voltunk, felmásztunk.
És pont ott lyukadtunk ki, ahol kellett, teljes egyetértésben. Aztán eljutottunk a kilátóhoz is, hosszas fényképezkedés után pedig lecsörtettünk, immár a hivatalos ösvényen a tóhoz, ahol futótársam borzasztóan kedves anyukája csokis palacsintával várt minket.
10.5km, garmin szerint 10-es tempóban, de nem kapcsoltam ki sziklamászás és fényképezkedések közben sem, így cseppet sem mérvadó. És nem is érdekel, mert szuper jó volt.
wow.
VálaszTörlés:)
Törlés