Viszonylag korán keltünk és aztán egy az egyben eltököltük a napot. Kimentünk futni egyet a parkba, megnéztük a kinti játszós konditermet, játszottunk is kicsit. Haza, zuhi, indulás, szereztünk némi hideg élelmet, így már fél egykor a buszon is ültünk és hozzá is készültünk a reggelihez...
aztán leszálltunk és a Costát köröztük ezerrel, mert az öcsém konvencionális fajta és ő a Costában szokott kávézni, így ha a fene fenét eszik is és az égből Starbucksok potyognak, akkor is Costát kellett szereznünk. Aztán végül hál istennek lett. Ovkoooorsz, hogy magamra borítottam a kávét...aztán bevetődtünk a British Museumba. Nekem India és Japán a szívem kicsi csücske, a páromat meg vonzzák a morbid dolgok, így le kellett fotózni az összes fellelhető hullával, úgy is mint: múmiák, macskamúmiák, sólyom-, angolna-, hal-, páviánmúmiák, beteg halottak koponyái, rég halott csecsemők bölcsőstől, bazi egykori kardos harcos hamisítvány csontváza, kristálykoponya... azért ez is kimerítő valahol.
Mire elvonult a maradék jó idő is, megindultunk. Átvonultunk az Oxford streeten, ami számomra a tömény borzalmat valósítja meg: nem vagyok egy tömegmániás, shoppingrajongó példány. Kétszer bevert minket az eső egy-egy boltba, majd libanonit kajáltunk (az öcsémék csirkés istennyilát, én falafelt, nyammi) és jött a Hyde-park. Két útonálló mókus, soksok fűben legelésző liba az egyenleg, olyan baromira fújt a szél, hogy még a vízi madarak is inkább a parton ejtőztek. Mindent magamra húztam, hogy meg ne fagyjak. És aztán mentünk a Buchingham palotához, megint csak sötétedésre értünk oda, de mint kiderült, így sokkal szebb és még egy őrségváltást is láttunk. És akkor már a párom lába nagyon fájt, de jött hősiesen vissza a Trafalgárra, majd megint csokizni-kávézni és végül haza a busszal... soksoksok kilométer, nagyon-nagyon elfáradtunk...megint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése