Aztán eljött a kora délután, a saját korcsoportom versenye. Elindultam. Négyen lányok és jópár férfiember szállt ringbe a 18-35 éves korcsoportban. Elsőként az uszodában kellett bizonyítani, hogy képes vagyok 600 métert leúszni valamiféle úszásnemben. Sikerült! Lányok közül harmadikként hagytam el az uszodát, már ez is mélyen megdöbbentett. Pedig szakszerűségben mélyen alulmaradtam a fekete bikinimben a márkás fürdőruhákkal és úszószemüvegekkel szemben. Ezek után gyors felöltözés és máris bringára pattantunk. 18 kilométer várt rám. Szintén mindenki más versenybiciklivel (és bicikli-jártasságival) érkezett, én kölcsönkértem anyu mountain bike-ját, ami ugyan szép piros, viszont elég masszív példány. Szeritem igazából ez semmin nem változtatott volna sokat, ha olyan jól bringázok, dehát azt sem sokat tettem már évek óta. És még így is beértem, bár utolsóként és indultam a harcba a futópályán. Volna. De nem vette a levegőt a tüdőm és nem mozdult a lábam, kész horror. Két körömbe került a négyből, mire magamhoz tértem. A végére már egészen peckesen kocogtam körbe-körbe, miközben a komplett pályabíróság engem locsolgatott, így végül a megtisztelő negyedik helyet foglaltam el abszolút női korcsoportosban (négyből, ugye) és amatőrben a harmadik lettem. Mindezek ellenére harcosan büszke vagyok magamra, mert bár ritka hülye voltam, hogy ennyire edzetlenül belevágtam, viszont be is fejeztem és nem adtam fel, ami állítólag nagy dolog. Valójában nekem nem jutott eszembe, hogy olyan lehetőség is van, hogy feladjam. Na mindegy, részvétel a fontos és az megvolt és bár szörnyen szenvedtem, a végére értem és a terv, hogy jövőre készülök is, mielőtt megyek. Szörnyű volt, rettenetes, de tényleg. De nagyszerű, hogy kibírtam. És nagyszerű, hogy milyen szépen fog ez fejleszteni rajtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése