Az év leghosszabb futása. Azt nem mondanám, hogy versenye...
Alapból felkészületlenül vágtam ebbe az egészbe és ezt tudtam is. Egyszerűen csak szerettem volna teljesíteni, mert nagyon vonzott. Az Aggteleki 34 is piszok jól esett, megveszek a hosszú tereptávokért. Ez egy teljesen más élmény. Imádtam is minden méterét, miközben majd megdöglöttem bele...
Féltávra megfájdult a térdem, ami már a Baradlán is kínzott. Még mindig a nem kellően felkészített ízületek. Emiatt sajnos a lejtőkön többé nem tudtam gyorsítani, mert épp hogy csak bicegtem lefelé.
Viszont a táj gyönyörű. Az emberek pedig jó fejek, szeretem a jobbról futó kiabálást, a pálinkakínálgató srácokat, a szurkolást. A jó természetű, szép kutyák... a tölgyfalevél-avar a talpam alatt. Az erdő csöndje...hát, amennyire 1800 turista mellett lehet csendről beszélni...elmondhatatlan, fantasztikus élmény. 9:36 alatt értem be, ami alulszárnyalta minden elképzelésemet, de ez igazából nem fontos. Egyszerűen mindenhol, de mindenhol fájt, a gyomrom is nagyon sokat kínzott az úton, még nem tudom, hogy mit érdemes ennem-innom, hogy bírja
De egyetlen percét sem bántam meg. Fantasztikus élmény volt, abszolút. Nagyon sokat ad egy ilyen és sokat tudsz meg magadról, a küzdésről is közben. Amit még megtanultam: nem szeretek útitárssal hosszút menni. Számomra ez egy egyszemélyes utazás. És mire a végére érsz, többé nem kételkedsz magadban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése