Ezzel a maival megcsináltam. Lefutottam életem első hegyi maratonját. Nem igazán készültem rá mostanában, nem tudtam rá a maxot nyújtani, de ami éppen bennem volt, azt beletettem. És nagyon jó volt. És nagyon rossz volt. És nagyon sokat jelent nekem ez a dolog.
1600 méter szintemelkedésel küzdöttem meg 4:49 alatt. Sajnos a cipőm cserben hagyott, annyira feltörte a lábamat, hogy tele van vízhólyagokkal, ha ez nincs, szerintem legalább 10 perccel jobb. Ha kicsit időben derül ki, hogy ezen a versenyen indulok, akkor meg jócskán 4 és félen belül végeztem volna. De végülis így is jó, nem bánom, lesz még elég maraton. Büszke vagyok rá, boldoggá tesz. Mindenkinek magyarázom lelkesen a magamét, de pont a lényeget nem tudom átadni. Hogy mit ad nekem egy-egy ilyen verseny. Hogy szenvedek és mégis mennyire, őrülten jó. És mostanában kicsit változtam... lassacskán már nem akarom, hogy mások tudják, hogy hogy végeztem, mit csináltam. Úgy érzem, hogy félreértik ezt az egészet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése