El is bújt sértődötten, így csodás futóidőben rajtoltunk el. Az eleje istenien sikerült, nem szaladtam el a tömeggel, óh yeee, csúúúcs ez az érzés! Később rájöttem, hogy nem vagyok olyan erős, mint gondoltam, gyakorlatilag az összes emelkedőt kisétáltam. Próbáltam ezt sokféleképpen megmagyarázni (kaja miatt, edzőterem hiányában), de a legvalószínűbb, hogy egész egyszerűen a túl erős tempóval túlságosan kifárasztottam magam észrevétlenül és aztán már nem ment az emelkedő. Mégis, az elején egész jól haladtam. Aztán elérkezett a pálya szíve: egy öt-hatszáz méter hosszú, élesen emelkedő domb. Azt szépen kisétáltam, de innen már nem voltam teljesen a topon, főleg, hogy pár perccel a tető után esőcseppek kopogtak a fejemen, előbb csak egy-egy, majd százával, ezrével. Pillanatok alatt bőrig áztam, mi több, ami nagyobb baj: az út is. Onnantól még a sík részeken is csak üggyel-bajjal lehetett haladni, az emelkedőkön hátrafelé csúsztam, a lejtőkön nem győztem fékezni. Hol egy rózsabokor, hol egy élesebb karó felé repültem megállíthatatlannak tűnő sebességgel, máskor az út melletti szakadék felé szálltam. Végülis csak kettőt estem, vastagon bevonva sárral a lábszáraimat és a zápor black metálosra formázta a sminkem (mi az istennek futóversenyre smink??! :P ), mire egy végső sprinttel 2:09:44 alatt suhantam be a célba. Ez az ötödik helyre lett elég. Én nem bánom, mert megtettem amit tudtam és ennyire lett elég, de kaptam érte szemrehányást másoktól. Ez viszont zokon esett kissé. És a verseny ismét a jól ismert tanulsággal szolgált: futhatsz te ezer kilométert is síkon, a hegyen bakfittyre sem lesz elég. A hegyhez hegyen kell futni. Ja és a Garminom terepen kissé alulmér, ezt már a múltkor is észrevettem. Úgy fél kilométert. És tuti nem a pálya van elmérve. Ha lesznek képek, majd teszek fel. Most egy picikét csalódott vagyok. És nagyon álmos.
2013. május 26., vasárnap
05.26 Hegyi Félmaraton
Eljött az ideje a helyi hegyi félmaratonunknak. Napok óta aggódva néztük az időjárás-előrejelzést, homlokráncolva méregettük a felhőket, én azért imádkoztam, hogy csak délig bírja ki eső nélkül. Aztán fél tíz körül, fél órára a rajttól mosolyogni kezdett az ég is, kisütött a nap. Gondoltam nem lesz ez se jó, nem kell nap, csak eső se.
El is bújt sértődötten, így csodás futóidőben rajtoltunk el. Az eleje istenien sikerült, nem szaladtam el a tömeggel, óh yeee, csúúúcs ez az érzés! Később rájöttem, hogy nem vagyok olyan erős, mint gondoltam, gyakorlatilag az összes emelkedőt kisétáltam. Próbáltam ezt sokféleképpen megmagyarázni (kaja miatt, edzőterem hiányában), de a legvalószínűbb, hogy egész egyszerűen a túl erős tempóval túlságosan kifárasztottam magam észrevétlenül és aztán már nem ment az emelkedő. Mégis, az elején egész jól haladtam. Aztán elérkezett a pálya szíve: egy öt-hatszáz méter hosszú, élesen emelkedő domb. Azt szépen kisétáltam, de innen már nem voltam teljesen a topon, főleg, hogy pár perccel a tető után esőcseppek kopogtak a fejemen, előbb csak egy-egy, majd százával, ezrével. Pillanatok alatt bőrig áztam, mi több, ami nagyobb baj: az út is. Onnantól még a sík részeken is csak üggyel-bajjal lehetett haladni, az emelkedőkön hátrafelé csúsztam, a lejtőkön nem győztem fékezni. Hol egy rózsabokor, hol egy élesebb karó felé repültem megállíthatatlannak tűnő sebességgel, máskor az út melletti szakadék felé szálltam. Végülis csak kettőt estem, vastagon bevonva sárral a lábszáraimat és a zápor black metálosra formázta a sminkem (mi az istennek futóversenyre smink??! :P ), mire egy végső sprinttel 2:09:44 alatt suhantam be a célba. Ez az ötödik helyre lett elég. Én nem bánom, mert megtettem amit tudtam és ennyire lett elég, de kaptam érte szemrehányást másoktól. Ez viszont zokon esett kissé. És a verseny ismét a jól ismert tanulsággal szolgált: futhatsz te ezer kilométert is síkon, a hegyen bakfittyre sem lesz elég. A hegyhez hegyen kell futni. Ja és a Garminom terepen kissé alulmér, ezt már a múltkor is észrevettem. Úgy fél kilométert. És tuti nem a pálya van elmérve. Ha lesznek képek, majd teszek fel. Most egy picikét csalódott vagyok. És nagyon álmos.
El is bújt sértődötten, így csodás futóidőben rajtoltunk el. Az eleje istenien sikerült, nem szaladtam el a tömeggel, óh yeee, csúúúcs ez az érzés! Később rájöttem, hogy nem vagyok olyan erős, mint gondoltam, gyakorlatilag az összes emelkedőt kisétáltam. Próbáltam ezt sokféleképpen megmagyarázni (kaja miatt, edzőterem hiányában), de a legvalószínűbb, hogy egész egyszerűen a túl erős tempóval túlságosan kifárasztottam magam észrevétlenül és aztán már nem ment az emelkedő. Mégis, az elején egész jól haladtam. Aztán elérkezett a pálya szíve: egy öt-hatszáz méter hosszú, élesen emelkedő domb. Azt szépen kisétáltam, de innen már nem voltam teljesen a topon, főleg, hogy pár perccel a tető után esőcseppek kopogtak a fejemen, előbb csak egy-egy, majd százával, ezrével. Pillanatok alatt bőrig áztam, mi több, ami nagyobb baj: az út is. Onnantól még a sík részeken is csak üggyel-bajjal lehetett haladni, az emelkedőkön hátrafelé csúsztam, a lejtőkön nem győztem fékezni. Hol egy rózsabokor, hol egy élesebb karó felé repültem megállíthatatlannak tűnő sebességgel, máskor az út melletti szakadék felé szálltam. Végülis csak kettőt estem, vastagon bevonva sárral a lábszáraimat és a zápor black metálosra formázta a sminkem (mi az istennek futóversenyre smink??! :P ), mire egy végső sprinttel 2:09:44 alatt suhantam be a célba. Ez az ötödik helyre lett elég. Én nem bánom, mert megtettem amit tudtam és ennyire lett elég, de kaptam érte szemrehányást másoktól. Ez viszont zokon esett kissé. És a verseny ismét a jól ismert tanulsággal szolgált: futhatsz te ezer kilométert is síkon, a hegyen bakfittyre sem lesz elég. A hegyhez hegyen kell futni. Ja és a Garminom terepen kissé alulmér, ezt már a múltkor is észrevettem. Úgy fél kilométert. És tuti nem a pálya van elmérve. Ha lesznek képek, majd teszek fel. Most egy picikét csalódott vagyok. És nagyon álmos.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az én szememben HŐS vagy, és igenis legyél büszke magadra, hogy megcsináltad! Főleg, hogyha amúgy nem ehhez vagy szokva, hanem sík terepre.
VálaszTörlésA smink pedig kötelező, csak ügyelni kell, hogy vízálló legyen :))) Bár ömlő esőben azt hiszem mindegy :D
Köszi Manóka :) :) Közben kiderült, hogy igazából negyedik vagyok, ami még bosszantóbb :D Együtt futottunk az OB-sokkal és az egyik lányzó, aki épp előttem ért be, még oda tartozott. És igen, egy kis smink kötelező kellék, hogy a pályabírók nekem szurkoljanak és gáncsolják jól el a többieket :P :P :P
Törlés